- Végre elhagytam
- körém pókhálót szőtt csókjaid,
- amikor még az áldozatod voltam, s nőket
- álmodó testem-
- ben a magam ásta
- verembe estem,
- míg kerestem.
- De most birtokom
- visszaveszem tőled,
- hiszen köztünk minden az enyém volt,
- ez is az én estem, nem a tiéd:
- sötét és hideg,
- holdfényt zöldellő zuhanásom,
- szüntelen semmibe ugrásom,
- amelyben a mélység kútját
- önmagamban, a szívemben ásom.
- Csak most egyszerre
- minden neked adott hallgatásom
- beleordította
- az idegen táncoló
- ismeretlen idegen,
- a fájdalom,
- s megtelt a szívem
- ürességgel.
- És most nem alszom,
- ám rád se gondolok,
- csak veled vagyok
- nélküled,
- már ősidők óta
- veled és nélküled.
|